Milyen érdekes már, hogy ahelyett, hogy a kormány képviselői vagy szóvivői állnának elő hivatalos nyilatkozatokkal, egy sima közalkalmazott gondolja úgy, hogy neki joga van zaklatni engem a saját magán oldalán?! Mi a fenét keres egy közalkalmazott a politikai diskurzusban, miközben a kormány kommunikációs osztályának kellene elmondania a hivatalos álláspontot?! Hogy jön ő ahhoz, hogy egy magánszemélyként osztja az észt, miközben nemhogy egy tiszteletteljes hozzáállás, de még alapvető udvariasság sincs a válaszaiban?! Nem hiszem el, hogy ez egy normális helyzet, és hogy ilyen szintre süllyedtünk a közszolgáltatásban. Mi történik itt?!

De ami még ennél is szánalmasabb, hogy miközben próbálja magát okosnak és fontosnak beállítani, valójában csak saját magát járatja le. Mert az, hogy egy közalkalmazott politikai vitába keveredik, és még magát is túl komolyan veszi, nem más, mint kínos öngól – amiben a legnagyobb vesztese ő maga. Ő maga tette világossá, hogy nem az intézményt, hanem a saját hitelességét rombolja le, miközben próbálja mutogatni, mennyire elkötelezett a 'rendszer' iránt. De hát épp azzal, hogy ilyen alacsony szintre süllyed, csak azt bizonyítja, hogy semmiféle tiszteletet nem érdemel, és az egész megszólalás csak egy szánalmas próbálkozás volt arra, hogy valamit kipréseljen a semmiből.”

Ez a befejezés kiemeli a közalkalmazott saját magát lejárató viselkedését, miközben erősebb, ironikus hangvételben mutatja be, hogy a próbálkozás valójában az illető hitelességét csökkenti.

De köszönöm, hogy a városi Demokraták erősen szájba köphették magukat