• Ma csapatunk megkísérelte meglátogatni a Land Act Damot, és meglepő módon könnyen túljutottak az út egyik oldalát lezáró sorompón. Az ottani állapotok eléggé szomorúak: a sziklafalra félredobott konténer, amelynek egyes részei nem is érintik a földet, valamint a már legalább tízszer megázott, festett fából összetákolt "állvány", amely inkább veszélyforrás, mint építmény. Ezek mind veszélyesek, az állvány különösen életveszélyes. Ezen túlmenően a látványt is súlyosan rontják. A munkálatok immár több mint két éve tartanak. Csapatunk a helyszínen nem talált egyetlen táblát sem, amelyből kiderült volna, ki áll a teljesen szabálytalan, életveszélyes építkezés mögött. Valószínűleg csak találgatni lehet. Az LSDP kiemelten fontosnak tartja Mirror Park és környezetének rendbetételét, így a következő választások alkalmával a megszokott arcok helyett teljesen megújul a mirror parki LSDP.

    #lsdp #democratic #oligarcha
    Ma csapatunk megkísérelte meglátogatni a Land Act Damot, és meglepő módon könnyen túljutottak az út egyik oldalát lezáró sorompón. Az ottani állapotok eléggé szomorúak: a sziklafalra félredobott konténer, amelynek egyes részei nem is érintik a földet, valamint a már legalább tízszer megázott, festett fából összetákolt "állvány", amely inkább veszélyforrás, mint építmény. Ezek mind veszélyesek, az állvány különösen életveszélyes. Ezen túlmenően a látványt is súlyosan rontják. A munkálatok immár több mint két éve tartanak. Csapatunk a helyszínen nem talált egyetlen táblát sem, amelyből kiderült volna, ki áll a teljesen szabálytalan, életveszélyes építkezés mögött. Valószínűleg csak találgatni lehet. Az LSDP kiemelten fontosnak tartja Mirror Park és környezetének rendbetételét, így a következő választások alkalmával a megszokott arcok helyett teljesen megújul a mirror parki LSDP. #lsdp #democratic #oligarcha
    Tetszik
    3
    0 Hozzászólás 1 Megosztás 1085 Megtekintések
  • Vibe check on point with the queen herself! Shorty got bars and that star power glowin' even brighter in the night. Ain’t nobody touchin’ her level! #LegendInTheMaking #BossVibesOnly Ciara Banks
    Vibe check on point with the queen herself! 💯🔥 Shorty got bars and that star power glowin' even brighter in the night. Ain’t nobody touchin’ her level! 🚀👑 #LegendInTheMaking #BossVibesOnly [ceebanks]
    Imádom
    Haha
    2
    6 Hozzászólás 0 Megosztás 957 Megtekintések
  • $15000 - $50000 / Hónap
    Helyszín
    The Emissary - LSDP Székház
    Típus
    Teljes munkaidő
    Állapot
    Nyitva
    A Los Santos Democratic Party tárt karokkal várgja a már gyakorlattal rendelkedő embereket Sajtóreferens munkakör betöltésére. További információkért bátran érdeklődjenek kommentben vagy a 84111080 as telefonszámon SMS formájában.
    #lsdp #democratic #joinlsdp
    A Los Santos Democratic Party tárt karokkal várgja a már gyakorlattal rendelkedő embereket Sajtóreferens munkakör betöltésére. További információkért bátran érdeklődjenek kommentben vagy a 84111080 as telefonszámon SMS formájában. #lsdp #democratic #joinlsdp
    Haha
    1
    0 Hozzászólás 1 Megosztás 1227 Megtekintések
  • Imádom
    Tetszik
    Yay
    Wow
    24
    0 Hozzászólás 0 Megosztás 356 Megtekintések
  • 0 Hozzászólás 0 Megosztás 205 Megtekintések
  • Imádom
    1
    0 Hozzászólás 0 Megosztás 295 Megtekintések
  • Vannak még érdekes dolgok...

    #lsdp #democratic #oligarcha
    Vannak még érdekes dolgok... #lsdp #democratic #oligarcha
    Ma csapatunk megkísérelte meglátogatni a Land Act Damot, és meglepő módon könnyen túljutottak az út egyik oldalát lezáró sorompón. Az ottani állapotok eléggé szomorúak: a sziklafalra félredobott konténer, amelynek egyes részei nem is érintik a földet, valamint a már legalább tízszer megázott, festett fából összetákolt "állvány", amely inkább veszélyforrás, mint építmény. Ezek mind veszélyesek, az állvány különösen életveszélyes. Ezen túlmenően a látványt is súlyosan rontják. A munkálatok immár több mint két éve tartanak. Csapatunk a helyszínen nem talált egyetlen táblát sem, amelyből kiderült volna, ki áll a teljesen szabálytalan, életveszélyes építkezés mögött. Valószínűleg csak találgatni lehet. Az LSDP kiemelten fontosnak tartja Mirror Park és környezetének rendbetételét, így a következő választások alkalmával a megszokott arcok helyett teljesen megújul a mirror parki LSDP.

    #lsdp #democratic #oligarcha
    Imádom
    1
    0 Hozzászólás 0 Megosztás 786 Megtekintések
  • Imádom
    2
    0 Hozzászólás 0 Megosztás 421 Megtekintések
  • Aha chat!
    Eskü nektek a városban a legjobb hambi ez...
    Hatalmasat falatoztunk a haverokkal a TOP grillben.
    Robbanjatok le és támogassátok őket.

    A számok:
    Lokáció: 9/10 - Patika hely, Rockford Hills
    Beltér: 8/10 - Kicsit útonállós, de megteszi
    Kiszolgálás 10/10 - Jó arc volt a pultos gáré
    Brownie: 10/10 - Hatalmas up a brownieért. Habos-babos minden faszom.
    Overall: 9/10

    #hotwire #hotwirereviews
    Aha chat! Eskü nektek a városban a legjobb hambi ez... Hatalmasat falatoztunk a haverokkal a TOP grillben. Robbanjatok le és támogassátok őket. A számok: Lokáció: 9/10 - Patika hely, Rockford Hills Beltér: 8/10 - Kicsit útonállós, de megteszi Kiszolgálás 10/10 - Jó arc volt a pultos gáré Brownie: 10/10 - Hatalmas up a brownieért. Habos-babos minden faszom. Overall: 9/10 #hotwire #hotwirereviews
    Imádom
    Tetszik
    5
    0 Hozzászólás 4 Megosztás 1429 Megtekintések